Heti piaci elemzés 2024.08.26. – 2024.08.30.

    2024. 08. 30.

    Image
    • Svédország bruttó hazai terméke (GDP) 0,3%-kal csökkent az év második negyedévében az első három hónaphoz képest, derült ki a svéd statisztikai hivatal csütörtöki közleményéből.
    • Idén 4,5%-ra, jövőre 3,7%-ra, 2026-ban pedig 2,9%-ra csökkenti a kormány a költségvetés hiányát - jelezte az Inforádió Aréna műsorában Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: a deficit csökkentése érdekében lépéseket kell tenni, mert ez magától nem következik be.
    • Megérkezett az amerikai GDP második becslése, amelyben felfelé revidiálták a GDP-t és a fogyasztást is, míg a negyedéves PCE inflációt lefelé. Eközben az új munkanélküli segélykérelmek száma alacsony volt, ami szintén kedvező a Fed szempontjából.
    • Az Európai Bizottság csütörtökön közzétett üzleti hangulati mutatója 96,6 pontra emelkedett augusztusban, a júliusi, felülvizsgált 96 pontról, ami meghaladta a Bloomberg elemzői által előrejelzett értékeket.

    Newsletter
    A pénzügyi piacok nagyon gyorsan változnak. Mi az Akcentánál lépést tartunk velük.
    Akcenta Logo

    Ügyfél szeretnék lenni

    Akcenta Logo
    © 2024 AKCENTA CZ a.s.

    GDPR

    Cookies

    Facebook
    Instagram
    LinkedIn
    Youtube